Tikkelés gyermekkorban és serdülőkorban - hogyan ismerhető fel, mi a tic?

Mindenki hallott már a Tourette-szindrómáról, és többnyire tudni is véli, mi az: furcsa emberek marha hangosan és kontrollálhtatatlanul káromkodnak normális helyzetekben. Nos, a tikkeléssel járó rendelleneseggégek leírása az esetek döntő többségében nem is állhatna ennél távolabb a valóságtól. Mivel 162-ből egy gyermek érintett, és az esetek nagy részéről valószínűleg nem is tudunk, időszerűnek találtuk összeszedni, mit kell tudni erről a rendellenességről.

A tikkeléssel járó rendellenesség (angolul: tic disorder), más néven Tourette-szindróma meglepően gyakori, és a legritkább esetben jelent kontrollálatlan káromkodást. Többnyire olyan egy, vagy kevés elemű mozgással és/vagy hangadással járó rövid viselkedésmintákról van szó, amelyek ismétlődnek. Tünetei a korai gyermekkorban vagy serdülőkorban jelennek meg, 2 és 15 év között. Diagnózisának kritériuma a több mint egy éven át fennálló tic-jelenség. Vannak mozgásos és hangadásos tic-ek is, amelyek együtt is megjelenhetnek.A mozgásos tic-ek a következők lehetnek: akaratlan mozgások az arcon, karokban, végtagokon, vagy éppen a törzsön. Ezek a tic-ek gyakoriak, visszatérőek és gyorsak. A legjellemzőbbek az arcon megjelenők: pislogás, orrhúzogatás, szemöldökrángatás egyéb érdekes arcizommozgással járó apró grimasz. Ezek a gyermek vagy fiatal által kvázi kontrollálhatatlan mozdulatok egyes esetekben egésztestes, összetett moudulatsorok is lehetnek: rugdalózás, dobbantgatás, érintgetés, sőt, visszatérő gondolatok és kényszerek formájában is jelentkezhetnek. A hangadásos vagy vokális tic-ek lehet például morgás, torokköszörülés, köhintés, kiáltás, ugatás, de ide sorolható a sokat emlegetett coprolalia is amely akaratlan káromkodásban nyilvánul meg. Fontos leszögeznünk, hogy sem a coprolalia, sem az echolalia (mások beszédének utánzása) nem tartozik a Tourette-szindróma leggyakoribb jelei közé és épp ezért nem is feltételei a diagnózisnak!

A rendellenesség diagnosztizálásának folyamata

  • A pszichiátriai értékelésnek tartalmaznia kell a szokatlan mozgásokra/hangadásokra való általános szűrést, azok tipizálását illetve a családi anamnézisének rutin szűrését. A tic-ek gondos vizsgálata és jellemzői (mint például azok időzítése és a kiváltó okok) segíthetnek elkülöníteni a tic-eket egyéb jellegű orvosi problémáktól. A tic-ek általában nem fordulnak elő alvás vagy szexuális izgalom idején, és általában stressz, mentális vagy fizikai nyomás, valamint kellemetlen, vagy épp izgalmas helyzetek váltják ki őket.

  • Ha a gyermekpszichitáter nem biztos benne, hogy ez tic vagy sem, javasoljuk, hogy jelentkezzen be más gyermekorvos szakemberhez (allergus, pulmonológus és szemész). A leggyakrabban használt viselkedésszűrő eszköz, a Gyermek Magatartás Ellenőrző Lista (CBCL, vagy köznyelven az „Achenbach-teszt”) is tartalmaz specifikus kérdéseket.

  • Ha a szűrés eredménye pozitív, vagy ha a klinikai szakértő tapasztalja a tiket a vizsgálat során, akkor a szisztematikusabb értékelésre lesz szükség, ideértve a jelenség kezdetének idejét, a tic típusát, gyakoriságát, az azt enyhítő és súlyosbító tényezőket. A súlyosság meghatározásához kifejezetten a tic-ekre vonatkozó osztályozási skálákat állnak a szakorvosok rendelkezésére.

  • Társbetegségek keresése: a tic rendellenességek gyakran társulnak más állapotokkal is: 63% -uk ADHD-vel, 33% -uk OCD-vel, 49% -uk szorongásos problémákkal, 25% -uk depresszióval küzd, illetve 35% -uknak volt autizmus spektrum zavara, 29% -uknak beszéd- vagy nyelvi problémái akadtak.

Terápia

A gyerekeknek/fiataloknak és a családjaiknak elsősorban pszichoedukációt, felvilágosítást kell biztosítani a tic-ekkel kapcsolatban, beleértve a közös tünetek megjelenését, az ezzel együtt járó állapotokkal kapcsolatos kockázatokat, az életre jellemző tipikus lefolyást, a prognózist (a tic-ek körülbelül 25% -a átmentődik felnőttkorba is) illetve a kezelési lehetőségeket.

Alaposan meg kell vizsgálni a tipikus súlyosbító tényezőket (például betegség, stressz, hő, zaklatás, társadalmi helyzetek) és enyhítő tényezőket (pl. pihenés, zenehallgatás, csendes hely, megnyugtató személyes jelenlét). A tic-ek tiltása, szidása, illetve a rájuk adott negatív reakciók rettenetesen károsak! Sok esetben a család felvilágosult és támogató magatartása mellett a csoportterápiák is sokat segíthetnek.

A szülők fontos, hogy jelezzék az iskolában a diagnózist, és feltétlenül lássák el az iskolai személyzetet a tic rendellenességekre vonatkozó szakirányú információkkal! Egyes esetekben szükség lehet egyénre szabott oktatási tervre is. Ritka esetekben gyógyszeres kezelésre is szükség lehet, főként egyéb betegségek fenállása mellett, melyeknek hatékonyságáról egyre több tanulmány születik.

A tic-ekre mindenképpen reagál valahogyan az érintett személy környezete. Tegyünk együtt azért, hogy ez a reakció a lehető legjobb legyen az érintett gyermek vagy kamasz szempontjából!


Referenciák:

  1. Vadaskert: Tic-zavarok, Tourette-szindróma
  2. Practice parameter for the assessment and treatment of children and adolescents with tic disorders
  3. Somatic cough syndrome and tic cough in adults and children: CHEST guideline and Expert Panel report
  4. Centers for Disease Control and prevention: Data & Statistics on Tourette Syndrome