Az miféle vizsgálat, hogy RDV?

prosztatarák, RDV, rektális digitális vizsgálat, prosztata megnagyobbodás, szűrővizsgálat

A prosztatarák az ötödik leggyakoribb halálozási ok férfiaknál annak ellenére, hogy korán fölfedezve 99%-ban gyógyítható! Hát hogy!?

A hatalmas ellentmondás abból fakad, hogy a prosztatarák esetek jelentős része nem kerül elég korán fölfedezésre, mégpedig azért, mert a páciens – sokszor szégyenlősségből – egy adott ponton inkább kivonódik a folymatból, mint hogy részt vegyen a diagnózishoz szükséges vizsgálatokon.

Nade mit is értünk most vizsgálat alatt? Jó út a PSA monitorozása a vérképben, de ezzel kapcsolatban két dolgot tudnunk kell:

1. a PSA értékek jóindulatú és rosszindulatú prosztatamegnagyobbodás esetén is lehetnek magasak
2. mivel van személyenkénti eltérés az alap PSA értékekben, lehet, hogy valakinél rosszindulatú elváltozás esetén is kicsit később jelez be

Megvan tehát az oka annak, hogy az orvosok miért javasolnak Rektális Digitális Vizsgálatot, azaz RDV-t az első kicsit emelkedett PSA érték után, vagy akár anélkül is!

Ugyanis, ha a szakember kézzel tapintja meg a prosztata felületét, és az sima, akkor az elváltozás valószínűleg jóindulatú, ha viszont a prosztata felszíne tapintásra nem sima, hanem göröngyös, akkor azzonnal cselekedni kell, mert valószínűleg rosszindulatú daganattal állunk szemben!

Ez a vizsgálat gyors, és a képalkotó technológiákkal ellentétben nem kerül rengeteg pénzbe és/vagy nem kell rá várni!

Mondjuk ki: az RDV esetleges szemérmeskedés miatti elmaradása korai halálhoz, időben megtörténte viszont túléléshez vezethet!

Beszéljük át, hogy pontosan mi az RDV, hogy kevésbé tartsunk tőle!

RDV: a rektális digitális vizsgálat rövidítése. Ez lényegében annyit tesz, hogy az urológus egy rákszűrővizsgálat alkalmával síkisítóval ellátott gumikesztyűvel a beteg végbelén keresztül benyúl és kitapintja a prosztatát. Ez egy gyors és egyszerű, bár kétségkívül kellemetlen vizsgálat, amellyel fontos diagnosztikai információkhoz juthat az orvos, pl. hogy milyen nagy vagy kemény a prosztata, ill. hogy érezhetők-e benne csomók. Ezek egyaránt kórjelzői a jóindulatú prosztatamegnagyobbodásnak és a rosszindulatú daganatnak. A szűrővizsgálatot 40 év felett érdemes évente elvégeztetni minden olyan férfinak, akinél magas a rák kialakulásának kockázata (pl. a családi kórtörténetben többször szerepel prosztatarák), de aki nem mutat tüneteket, annak is 50 év felett ajánlott évente elmenni szűrővizsgálatra.

Amennyiben emelkedik a PSA-értéke, az RDV-n göröngyösnnek érződött a felszín, vagy más arra utaló jel van, ami alapján gondja lehet a prosztatájával, bátran forduljon hozzánk: segítünk eligazodni a számtalan féle további vizsgálati és terápiás lehetőség világában!

Kérje Komplex Betegút szolgáltatásunkat, és biztonságban érezheti magát, mert együtt mindig tudjuk, mi a következő lépés és időben meg is tudjuk azt tenni!

Komplex Betegút Támogatásról bővebben: https://targenta.org/services_hun.html…

Regisztráció a szolgáltatás megrendeléséhez: targenta.org/app


Molnár Benedek, MSc
Tudományos szakfordító, Szegedi Tudományegyetem | Neurobiológus diploma a Szegedi Tudományegyetemen | PhD tanulmányok az idegtudomány területén a Szegedi Tudományegyetemen | Gazdaságinformatikus tanulmányok a Budapesti Gazdasági Egyetem keretein belül

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük